Az erkezesunk utan hamarosan ujra buszra szalltunk es egy kis utazas utan egy fazekasmuhelynen szalltunk le. Ott megtudtuk hogy korongozni es festeni fogunk. A program eloszor nem tunt tul izgalmasnak, es mivel faradtak voltunk inkabb pihenni akartunk volna. Kaptunk vekony, muanyag kotenyeket, amiket rogton a kukaszsak csufnevvel illettuk, bar utolag be kellett latnunk, hogy a »kukaszsakok« igenis nagyon hasznosak voltak. Hamarosan az is kiderult, hogy a korongozas egyaltalan nem olyan unalmas, de nem is olyan konnyu mint amilyennek tunik.
Ra kellett ebrednunk, hogy bar nagyon egyszerunek nezett ki, valojaban az egyszeru, kis edenyeket rettento nehez megfomalni, es segitseg nelkul egyikunknek sem sikerult volna, de azert jol szorakoztunk. Ezutan a festes kovetkezett Azzal ellentetben amit hittunk nem papirra, hanem kis agyag talakra festettunk, ami nagyon izgalmas volt. Mindenki viragot festett, ami eleg vicces volt. Zold festek pedig annyi gyereknek kellett, hogy mar szinte csak azt lehetett hallani, hogy »Van valahol zold? Kellene zold!«, hogy ezt azota is mondogatjuk. Ezutan pedig meg agyag hazikokra is festhettunk, ami sokaknak eleg nagy kihivas volt, de nagyon elveztuk. Amiket keszetettunk haza is vihetjuk majd, aminek kulon orulunk. Az unalmasnak igerkrzo program tehat vegul megis izgalmas lett, raadasul egy orok viccet is szereztunk magunkat a zolddel, amit szerintem evekig mondogatni fogunk.